OnlineStory
Egy új honlap nagy változás egy pici iskolának. Azóta viszont csak úgy repkednek a jó hírek!
Öskün található a Tasner Antal Általános Iskola, ahol annak ellenére, hogy némelyik évfolyamban csak egy-egy osztályt töltenek meg a gyerekek, rendkívül nyitottak az újdonságokra és a haladásra. Bár a régi honlap is üzemképes volt a maga módján, egy olyan honlapra volt szüksége a sulinak, amit a tanárok saját maguk tudnak szerkeszteni és könnyedén meg tudják osztani a szülőkkel és gyerekekkel az éppen aktuális híreket.

Néha azonban azt kitalálni, hogy mit is szeretnének megosztani a közönséggel, majd összeszedni a szükséges tartalmakat, az a legnehezebb. Pláne úgy, hogy a leadandó órák és kijavítandó dolgozatok száma nem lett kevesebb. Hogy megkönnyítsük és gyorsítsuk a folyamatot, egy auditot készítettünk a régi oldalon, majd körbenéztünk más iskolák honlapjain, és egy menü javaslattal illetve tartalom struktúrával álltunk elő. Összeollózva a régi honlapot és az új ötleteket, a tanári karnak sokkal egyszerűbb volt elképzelni, hogy hogy is fog kinézni az új honlap. Ezt követően az elfogadott elemekhez a tartalmat részletekben kértük be, így fázisonként egymás mellett dolgozva tudtunk mi is és a suli is haladni.

A honlap átadásakor egy pár alkalomas WordPress tréninggel mutattuk be a honlap működését és a szerkesztés módját. Azóta a honlap felelős tanár nénink brillírozik és színesebbnél színesebb hírekkel bővül folyamatosan az iskola honlapja.

Weblap
tasner-osku.sulinet.hu

Tartalomkezelő rendszer
WordPress

Feladatok

  • Tartalom audit a régi oldalon
  • Menü struktúra, tartalom javaslat és kialakítása
  • WordPress Template testreszabása
  • Tartalom feltöltése
  • WordPress tréning a felhasználóknak
  • Google Analytics, Google Search Console beüzemelése
  • Privacy és Cookie Policy létrehozása
  • Havi biztonsági frissítés

Publikálva
2019 Január